Utoljára

Mint húrok, úgy remegnek a pilláim
És felrázza a gyomrom a kilométerperóra,
Száraz a torkom,. túl három villányin,
Bűntudat, hogy a Badacsony hasal mégis a tóra,
Utolsó nap, füstös műanyag illat,
Félig lecsukott szemmel a lámpák,
Suhanunk, fényük halványul,
Tudom , hogy a pirkadatot későbbre várták,
Mi csak koccintunk az elmúlt hónapra,
Kórlapra volt írva hogy belelázadtunk,
S ki izzadtuk láblógatva a mólón,
A Balaton is csak egy folt maradt ,
Bőrönd alján egy olcsó pólón,
Még megállunk a kilátónál magasan,
Csak harapjuk a szelet, ez szerelem
Hisz' a túlpart fényei mint apró ledek,
Utoljára megmelengetik a szívemet.

Neked

Fontos vagyok a mának, bár nem érzékelteted velem,

Úgy ennék valami kevésbé édeset, hogy a jövőnek is fontos legyek,

Van értelme ennek?
Emlékszem , sikamlós barna szemekkel mondtad nekem a konyhában,

hogy menjek el.

Nem mertem, csak összepakoltam. Nem volt buszjegyre pénzem.

És a sodort cigarettámba is már csak egy kevés dohány jutott.

Messze futottam volna, de mégis hiányzott az a sok kéznyom a falakon,

Mikor részegen mentem haza.., meg kellett támaszkodnom.

Te sohasem nyújtottad ezt nekem , nem gondolkoztál az élet értelmén.

Bánatosan keltél fel minden hétfőn, hagytál egy csésze kávéra valót a pulton,

És felhívtál, hogy el ne késsek. Pedig mindig elkéstem , utáltam ugyanazokat az embereket,

ugyan azzal a bamba életunt fejjel a buszon,...Utáltam hogy azt hittem több vagyok.

Nálunk fertőz a boldogtalanság, olyan örökletes mint egy betegség,

Úgy szeretnék egyszer alternatíva lenni, legfőképpen a tiéd.

Barátomnak

Napok óta nem enyhült a fejfájásom,
Próbáltam nem rá gondolni,
Sem magamra, nem úgy mint a legjobb barátom,
aki saját magára gondol maszturbáció közben,
és a szemére csúszik a hajpántja,
csak egyre jobban fáj, akárhányszor magas lónyerítés hallatszik,
és fájnak a vasárnap reggelek is amikor a a hangyaboly megindul,
valami hitért a templomba, én nem hiszek az orvosságokban,
nem aludtam négy teljes napja mert folyamatosan rá gondolok,
és arra a parfümre amit már három hónapja csikarja az orromat.
ez valamiféle allergiás reakció lehet,
belülről viszketek, a hidegrázás már nem módi, pedig úgy elmennék már innen,
befejezném a verseimet, gyógyszert szednék mielőtt elalszok,
elmondanám hogy a hajpánt sem módi már,
elmennék hitért vasárnap a templomba.

!

Elnézést tanárnő ki kell mennem a mosdóba , egy pillanat és jövök.

Stopp

Mindig is sokat stoppoltam,

Új emberek miatt,

Mindig is haza akartam jutni,

A régi emberek miatt,

Kinyújtott kézzel álltam,

Felfelé mutató hüvelykujjal,

Nappal a fényvisszaverődés,

Éjjel a reflektor volt a megnyugvás,

De soha nem mozdultam el,

Csak néztem, ahogy a szemközti tavon,

A szél gerjesztette hullámok felforralják a vizet,

S az aszfalt hője megtáncoltatja a nádat,

Füstöltem tovább az árok szélén,

És fektetett nyolcast rajzoltam téglával,

Mert nem láttam egészen a végét…..

Senki nem akart elvinni otthonról.

Pacsirtaszó

Nem rezzen az arc,

csak egy nikotin örömtől halovány mosoly,

ad emléket az évtizedeknek boldogságodról,

hegedűt tartasz a kezedben, mögötted elmosódott ablak,

szépiaként őrizlek egy öreg albumban,

a hangszer elveszett, csak a tok maradt belőled,

hangod nem tölti be többé az álmatlan estéket,

amikor néztük a plafon fadeszkáit és azt mondtad,

hogy eljátszod nekem a pacsirtát mikor felkelek,

csak lebegsz  itt fölöttem egy végtelennyi arasszal,

csend van , és a fehér ing is bevette az öreg szekrény szagát,

a fadeszkák ugyan azok s talán a pókháló sem öregedett,

de már nem hallok pacsirtaszót

Evakuálás

a sóhajokat felfogták a felhők,
nem jutottak tovább,
benzingőzzel telt mellkasokból,
szállt millió de a szél nyugat felé vitte őket,
a szavakat elharapta a csend.
csak ketten figyelünk,
majd a holnap felkiált ,
talán többet mondhatok,
a lemeszelt falakról,
a megtisztított városról,
golyó nyomról a házfalon,
a kórház szagról a metróalagútban,
ha lesz holnap elmondom,
mit jelentett nekem a tegnap,
amikor mindent elmondhattam volna

Szelek 3.

Effekt szerűen távolodó hangok,

a hátam mögé bújt a város,

lábam alá nézve, aszfaltrajz az élet,

s feketén fehéren látom.

Szelek 2.

Hordta magát az ősz,

s mégis aszfaltba csinált hóangyalt a tél,

csak a katonásan dermed fűszálak jeleznek,

Pókhálóba tört jégtócsa őrzi lábnyomom,

utána szaladok a hópelyheknek,hogy

a gyermeteg nosztalgia ne okozzon csalódást,

Forrónak érzem ujjbegyem pedig fagyott,

nem tudnám kesztyűben megfogni a pillanatot.

Szelek 1.

Kezd reggel lenni a tisztáson,
befonta magát  fák közé a nap,
valami apró teret látok a toronyházak között,
megfestve arany csíkokkal,
bent még dohosak a házfalak.

Nap mint nap..

Gyöngyöző autósor két panelszakadék között,
Gyufasercenés a gáztűzhely mellett,
Hideg huzat a libabőrön,
Fogkrém foltos tükörkép,
Be nem tartott hazugság,
Csendes léptek,halovány fény,
Első, párás sóhaj,
Kényelmetlen régi kabát,
Az ígéret alternatívája,
Zsibbadó lábak, várakozás,
Korai izgalom,
Másoktól elvett szavak,
Hirtelen meleg, zsivaj,
Izzadt kézfogások,
Lexikális felesleg,
Két emelettel a város felett,
Nosztalgia,
A jelen kiábrándultsága,
Torz jövőkép,
Egy nagy kő egyenesen a szívről,
Felesleges elhatározások,
Tányértöredék a parkettán,
A semmittevés illúziója,
Családi (körbetü)kör,
Szándék,
Köröm alatti szálka,
Melegedő kézfejek,
Sovány vigasz,
Letisztult pillanatok,
Képkivágás a fényképalbumba,
Lassú pupillareflex,
Olcsó,szöszös póló,
Évadzáró epizód,
Fehér plafon,
Ceruza és papír,
Utolsó szál cigaretta,
Önbizalomhiány,
Elillanó boldogság,
Befejezetlen novelláskötet,
Utolsókat bólogató fej,
Lecsukódó szemhéj,
Gyöngyöző autósor két panelszakadék között.

Fényérzékenység

Az agy reakcióba lép a szívvel,
Komplementer körfolyamat,
Az érzék felett pont egy szinttel,
Átalakul egy ésszerű gondolat,

Egyszer találunk , de mindaddig keresünk,
Figyel a szem kábán a fényre,
Megjárjuk, majd vele együtt elveszünk,
S megnyugszik a pupilla sötétje,

Boldogság mint vakú,néz majd összezár,
Befogadni nem képes a pillanat,
Elillan, s máris messze jár,
Mást talán nem könnyeztet a pirkadat.

Bálterem..

Elhullt már a fény, s kihalt a bálterem,
Képzelt prímás játszik,antik, kopott hangszeren,
Lakk törött, de még örök a zsivaj,
Lent a szószedetnél érthető csak tömött szavaival,
Alsószoknyák, báli ruhák ostorozzák a jelent,
Nem tudhatja más , hogy mi történt idebent,
Bennem, benned is él még s hogy mit jelent?
Örökre lecsukott zongorát, Lisztet és Chopint,
Néha gömb sokoldalúan dalol valami elhangolt hangon,
S kalapál , hogy az öreg bálterem mint ama éter hazavár,
Felszögelt függönyökön messze a kortárstól,
Édes múlt szinonima avagy: vattacukor pókháló,
Vörös bársonnyal bevont fotelekben fotoszintetizálok
Merítek álmokból,kéjtől s mámortól ,
De ezekért kár volt, nap mint nap ide járok,
Hogy könnyítsek magam önző fájdalmán,
Még utoljára bepillantok párat porlepte ablakán.......