Nem rezzen az arc,
csak egy nikotin örömtől halovány mosoly,
ad emléket az évtizedeknek boldogságodról,
hegedűt tartasz a kezedben, mögötted elmosódott ablak,
szépiaként őrizlek egy öreg albumban,
a hangszer elveszett, csak a tok maradt belőled,
hangod nem tölti be többé az álmatlan estéket,
amikor néztük a plafon fadeszkáit és azt mondtad,
hogy eljátszod nekem a pacsirtát mikor felkelek,
csak lebegsz itt fölöttem egy végtelennyi arasszal,
csend van , és a fehér ing is bevette az öreg szekrény szagát,
a fadeszkák ugyan azok s talán a pókháló sem öregedett,
de már nem hallok pacsirtaszót
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése