Evakuálás

a sóhajokat felfogták a felhők,
nem jutottak tovább,
benzingőzzel telt mellkasokból,
szállt millió de a szél nyugat felé vitte őket,
a szavakat elharapta a csend.
csak ketten figyelünk,
majd a holnap felkiált ,
talán többet mondhatok,
a lemeszelt falakról,
a megtisztított városról,
golyó nyomról a házfalon,
a kórház szagról a metróalagútban,
ha lesz holnap elmondom,
mit jelentett nekem a tegnap,
amikor mindent elmondhattam volna

Szelek 3.

Effekt szerűen távolodó hangok,

a hátam mögé bújt a város,

lábam alá nézve, aszfaltrajz az élet,

s feketén fehéren látom.

Szelek 2.

Hordta magát az ősz,

s mégis aszfaltba csinált hóangyalt a tél,

csak a katonásan dermed fűszálak jeleznek,

Pókhálóba tört jégtócsa őrzi lábnyomom,

utána szaladok a hópelyheknek,hogy

a gyermeteg nosztalgia ne okozzon csalódást,

Forrónak érzem ujjbegyem pedig fagyott,

nem tudnám kesztyűben megfogni a pillanatot.

Szelek 1.

Kezd reggel lenni a tisztáson,
befonta magát  fák közé a nap,
valami apró teret látok a toronyházak között,
megfestve arany csíkokkal,
bent még dohosak a házfalak.

Nap mint nap..

Gyöngyöző autósor két panelszakadék között,
Gyufasercenés a gáztűzhely mellett,
Hideg huzat a libabőrön,
Fogkrém foltos tükörkép,
Be nem tartott hazugság,
Csendes léptek,halovány fény,
Első, párás sóhaj,
Kényelmetlen régi kabát,
Az ígéret alternatívája,
Zsibbadó lábak, várakozás,
Korai izgalom,
Másoktól elvett szavak,
Hirtelen meleg, zsivaj,
Izzadt kézfogások,
Lexikális felesleg,
Két emelettel a város felett,
Nosztalgia,
A jelen kiábrándultsága,
Torz jövőkép,
Egy nagy kő egyenesen a szívről,
Felesleges elhatározások,
Tányértöredék a parkettán,
A semmittevés illúziója,
Családi (körbetü)kör,
Szándék,
Köröm alatti szálka,
Melegedő kézfejek,
Sovány vigasz,
Letisztult pillanatok,
Képkivágás a fényképalbumba,
Lassú pupillareflex,
Olcsó,szöszös póló,
Évadzáró epizód,
Fehér plafon,
Ceruza és papír,
Utolsó szál cigaretta,
Önbizalomhiány,
Elillanó boldogság,
Befejezetlen novelláskötet,
Utolsókat bólogató fej,
Lecsukódó szemhéj,
Gyöngyöző autósor két panelszakadék között.

Fényérzékenység

Az agy reakcióba lép a szívvel,
Komplementer körfolyamat,
Az érzék felett pont egy szinttel,
Átalakul egy ésszerű gondolat,

Egyszer találunk , de mindaddig keresünk,
Figyel a szem kábán a fényre,
Megjárjuk, majd vele együtt elveszünk,
S megnyugszik a pupilla sötétje,

Boldogság mint vakú,néz majd összezár,
Befogadni nem képes a pillanat,
Elillan, s máris messze jár,
Mást talán nem könnyeztet a pirkadat.

Bálterem..

Elhullt már a fény, s kihalt a bálterem,
Képzelt prímás játszik,antik, kopott hangszeren,
Lakk törött, de még örök a zsivaj,
Lent a szószedetnél érthető csak tömött szavaival,
Alsószoknyák, báli ruhák ostorozzák a jelent,
Nem tudhatja más , hogy mi történt idebent,
Bennem, benned is él még s hogy mit jelent?
Örökre lecsukott zongorát, Lisztet és Chopint,
Néha gömb sokoldalúan dalol valami elhangolt hangon,
S kalapál , hogy az öreg bálterem mint ama éter hazavár,
Felszögelt függönyökön messze a kortárstól,
Édes múlt szinonima avagy: vattacukor pókháló,
Vörös bársonnyal bevont fotelekben fotoszintetizálok
Merítek álmokból,kéjtől s mámortól ,
De ezekért kár volt, nap mint nap ide járok,
Hogy könnyítsek magam önző fájdalmán,
Még utoljára bepillantok párat porlepte ablakán.......